Aki elveszett. Azt viszi az út, aki elveszett. Azé az út, aki elvezet.

 

Becsey Zsuzsa: ének és szintetizátor

A hangjáték készült 2016.01.16-án.

 

Hangfájl neve: viszi az út. aki elveszett. becseyzsuzsa hangjáték. 2016.01.16.wav

 

Letölthető link:

https://mega.nz/#!kJJ1gLAJ!JzrxGsMaXUM8drbiv1HrL0B5HUb91-XKLkVU2qLpQ9c

 

Honlaphoz igazított szakmai életrajz,

valamiféle értelem felé vezető életút,

metszet.

avagy pusztán egy gondolkodói stratégia – kísérlet – A végtelenített útvonalhoz

 

(Budapest, 2016.01.22.)

„Becsey Zsuzsa 1969-ben született, grafikus és média-művész, vizuális kommunikációs designer, író, szerkesztő és tanár. 1995-ben diplomázott média és grafika szakon a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, majd animáció szakon szerzett diplomát a MOME-én. 2009-ben médiakultúra és mozgókép szakon szerzett egy újabb diplomát az ELTE film-szakán. Érdeklődik az összművészeti alkotások iránt, melyek kapcsán lehetőség nyílik a tartalom és forma sokoldalú kapcsolatával való játékra. Számos egyéni és kollektív kiállítás szereplője, több kísérleti- és animációs film, illusztráció és könyv alkotója. 2015-től szabad zenével, improvizációval, hangjátékok komponálásával foglalkozik.”

Utóbbiról bővebben, műfaj jellegét tekintve koncentrált, összpontosított, többnyire tudatalattiból táplált és szabadjára engedett ujj-, hangszál- és hangszer-megszólaltató gyakorlatok. Az adott éppen akkor pszichikai és közérzet állapot megjelenítéseként, kivetítésként szolgálnak, mintegy egyensúly megtörés, kimozdítás, felhergelés, kompromittálás, valamiféle új születésére ingerlés, ösztökélés, egyszerűbben cselekvésre ösztönzés*. Ugyanakkor magán az önfeledt (magába feledkezett, élvezett) és koncentrált játékon keresztül visszaállítása is a kezdeti, de legalábbis a játék nyomán megkönnyebbült nyugalmi állapotnak. Valamiféle kezdet és vég (a vég itt inkább a végtelen) közötti leledzés, létállapot. Azonban, hogy ezek a darabok végeredményüket tekintve kész, teljes zenei darabokként funkcionálnak, olykor összeállva, fűzérként, az egy alkalom (aznapi felhozatal) zenei szerzeményeiként, mesévé, néha egész kis opera szerzeménnyé, csak jellemdúsabbá, ha tetszik, érdekesebbé teszi őket. (folytatás később itt: ******)

A *cselekvésre ösztönzés (átalakítani, formálni, adott dolgot más szemszögből nézni, láttatni) egyúttal, mint természetes igény, az alkotói vágyból fogan, jelen értelmezésben megváltoztatásra, kinyilatkoztatásra, vagy pusztán megmutatkozásra utal, készségek, képességek kihívására újra és újra a formálódó erő átélésének, átengedésének bűvkörében. A pozitív, nevében is hozzáadni kívánó (nem elvevő, kivonó, megsemmisítő) kreativitásból az individuum felszínre juttatásán keresztül valamit kicsit a magam ízlésére formálni, ahogy csak én látom, de ami másokban is tetszést válthat ki, legalábbis esély van rá, hogy elgondolkoztatja a nézőt, véleményt formáljon. A variációk tárházában kutatni, keresni, anélkül, hogy az eredeti forma sérülne, azaz, ha a szituáció engedi, megkívánja vagy egyenesen inspiráló, esetleg pozitív értelemben kikényszerítő, úgy az adott formán végezni az átalakítást, vagy egészen új formát kitalálni, megtalálni, rátalálni, létrehozni az új formát, ezáltal az alkotásba, mint „mankóba”** kapaszkodva az értelmes létezést szolgálva. Minden kornak megvannak a maga alkotta, csak rá jellemző új formái, és az örökölt, megelőző korokból  ránk vetült történelmi minták. A ránk következő időknek is meg lesznek a maguk sajátos formái, és így tovább. Minél régebbi korokból maradnak ránk emlékek, annál gazdagabbak lehetünk, de szükséges kitermelnie minden kornak a saját csak rá jellemző jegyeket, hogy az utánunk következők is megismerhessenek bennünket, így még gazdagabbakká lehessenek a mi megörökített vonásainkkal. Kinek lenne célja visszatartani a fejlődést egy adott korban, az új formák megfogalmazódását, kialakulását hátráltatni, ha nem önös, hatalmi érdekből, és ez baj, mert az utánunk következő korok kevesebbek lesznek, és visszamaradnak a fejlődésben. Így történhetett az, hogy egyes fölrészek fejlettebbek, mások elmaradottak, kiszolgáltatottak, most nem is fejlett vagy fejletlenség a mérvadó, sőt, olykor szívesebben visszahoznánk az eredetünkből fakadt még mindentől, emberi bűntől fertőzetlen tiszta forrást, mai szemmel „fejletlenséget”, abban az egyszerűségében, ahol még nem fertőzött a pénz uralma, hiszen itt választódott le először, emelkedett először fal, bontódott a társadalom szegényekre és gazdagokra, társadalmi egyenlőtlenségekre***. „Tiszta forrás”, ha a nagyvilágban mindenütt ezt is nem az önös érdekből vezérelt mai (mindenkori) hatalommal rendelkező tisztátalan és nagyravágyó emberek szabályoznák a civilizáció mögé bújva. Kicsi dolgokon vitatkozunk, miközben minden nagy dolog, ami igazán számít, elvesz, mert bújtatottan vagy nyíltan, folyamatosan pusztítunk, persze kicsinként tudnánk előre jutni, hiszen az emberi agynak, természetnek a fejlődésre időt kell hagyni, de nem álmegoldásokkal takarni az igazit. Másik megoldás meg egyenesen az ellenkezője, tövestül kimozdítani a földet jelenlegi állapotából, hiszen, ha arra várunk, az ember okosabb legyen, addigra végleg elpusztulunk. Ki tudja, így is úgy, nem-e a végső pusztulás, megsemmisülés a cél. Vagy ez is egy aprócska véletlenen fordul meg, ahogy a tudósok is pedzegetnek, számítgatnak, jövendölnek, egyszóval biztatnak, talán van remény. Szóval, egyelőre marad, ami van, bárhonnan nézve.

***Tehát itt is az átjárások nyomán lyukak vannak. Hiszen, ha bármi új, pozitív megszületésére csak esély is van, nembeszélve az igényről, és ezt önös érdekek nyomják el, szegényebb lesz az a kor, és szegényebb kort örökölnek az utánunk következők. Minden, ami jó, legyen az merőben más, új az eddiginél, bűn pusztán csak másságáért csírájában elfojtani, ha az az új békésen megvan a régi mellett. Szítani a tüzet kell, hogy meleget adjon mindannyiunknak, akik szeretnének melegedni mellette. Igaz, elkerülhetetlen volt a korokban mindenfajta kísérletezés (az emberi természet kíváncsi és kreatív), mégis visszatekintve, szinte minden kor kudarcot is vallott. Az emberiségnek végig kellett járni a maga kálváriáját, de mégis, hogyan tanulhatnánk belőle, hogy ezek a lyukak ne táguljanak és elmélyüljenek, hanem szépen betömődjenek. Minden a helyére kerüljön, miközben semmi nem pusztul el, csak ami az életszükséglethez tartozik és újrahasznosítható.

Az alkotás funkciója ebben a levezetésben, nézőpontban tehát nem valamit másolni, eladni, felmutatni, követésszerűen mintát állítani vagy önmagában ábrázolni. Bár az átjárás megfogható, hiszen itt is újra meg újra legyártok valamit, csak nem más mintákat, mások mintáit használom, már meglévő mintákat, hanem magamat gyártom le. Tetszetős vagy nem, a kornak, kockáztatok. Beállok a kísérletezők (megváltoztatni kívánók) sorába, hátha velem kivételt tesz a sors, hosszútávon. Ez nem azt jelenti, hogy az említettek (érintettek) nem jó minták lennének (természetesen itt a pozitív mintákra értve), sőt, valamilyen fokon befolyással is vannak a meglévő (múlt vagy jövendőt sejtető) formák az új formálásában, mi több, hordozói, irányítói a tudatalattiban, de mégis az a cél****, hogy a tárgy, amely esetben ez a tárgy magam vagyok, egyediségében mutatkozzék. (Ha lenne ilyen cél****, hiszen a vizsgált, feltárt esetben kizárt, de legalábbis nem merül fel, a célirányosság.) Nem mások, hanem a magam évek alatt formálódó értékeit, érzéseit vetítem ki, ami viszont nem zárja ki, hogy a másokéhoz, mások mintáihoz hasonlít, hiszen a közös pozitív és negatív értékeket, érzéseket, ellenérzéseket is erre az arcra gyúrom, ami kicsit az enyém, kicsit a másoké, kölcsönösen hatva és visszahatva egymásra. Bizonyos esetekben erre is, meg amarra is, nagy az esély, mármint hogy melyikünk arca néz vissza ránk. Abban az értelemben is, hogy magam maradok (ezáltal valami más leszek), vagy mások arca leszek. Esetemben a kérdés megválaszolása könnyű, elég csak az életúton visszanézni, a kép nyomban kirajzolódik, mégcsak végig sem kell húzni a ceruzát. A mankó** pedig pejor értelemben használt, kivételesen önmagát meghazudtoló módon (a teljesség kedvéért) nem valaminek a hiányosságát jelölő pótló eszköz, handicap, hátrányos helyzetből indulás, hanem inkább kiránduló bot, ami segít a mozgásban, mozgás kifejtésben, azaz, itt mégis ellentmondás, azaz nem valami ellen, inkább csupán rétegelt többértelem, hiszen éppen a botnélküli mozgásról beszélek a spontán improvizációban, a bot ebben az értelemben a kotta, amelyik segítő eszközként szolgál. Már aki könnyedén olvas kottát, jelenthet könnyebbséget kottát olvasva játszani, ilyen értelemben segítő kötöttség. Bár a kötöttség, akármennyire is száll, lebeg az ember közben, legyen itt az előadó, játszó ember, nem emelkedhet el úgy a valóságtól, mint aki kötöttség nélkül improvizál. Képzeljünk egy társas játékot, ahol szabályok vannak, míg a másik játszik, kicsit néha unatkozunk, ahogy vagy miközben gondolkozik (esetleg már szeretnénk közbe szólni, de várni kell, másrészről a szerepek is kiosztottak, és ha közben jut valami jó az eszembe, éppen a szabályok miatt nem alkalmazható), vagy egyáltalán, nincs akkora nagy koncentráltság. Bár kifejezetten vannak olyan játékok, ahol a másik játéka közben is igen nagyon szükséges koncentrálni, ez serkentő, pulzáló***** lehet ezen a szinten, amikor kihívás van, mégis, amikor csak leülünk a tengerpartra gyermekként a homokozóban vagy a játszótéren, és belefeledkezünk az alkotásba, vagy kislányként a sprédobozokba játszótársainkat, óvodás vagy kisiskolás társainkat képzeljük, és eljátszunk velük, mondjuk iskolásdit vagy mást, a kisfiú az autóival készít versenypályát, nos, fel van téve a lecke, kinek a dobókockás játék, izgalom a többi gyermekkel egy játszótéren lenni, egy játékon felállított szabályok szerint együttdolgozni (nyerős vagy építő jellegű játékon), vagy a szabályok nélküli belefeledkezős játék egykén vagy akár többedmagunkkal. A korlátlan fantázia (szerényen kuckóba húzódva vagy esetünktől mérföldekre, harsányabban, biztos talajon érvényesülve) vagy a kötöttebb, tervszerű, szabályosabb játék. De legyen a példa az építőkocka, amikor együtt építünk legóból egy monstrumot vagy kis házat, vagy amikor csak úgy odaülünk és magától épülget az a valami, amiről még nem tudjuk előre, mi lesz az. Márpedig amikor gyermekek együtt tervszerűen játszanak, óhatatlan tudni, meghatározni, mi is legyen az, amit építenek. Kissé elkalandoztam. A célszerű és a cél nélküli játékban elfeledkezve. A gyermekek mutatkozhassanak meg mindkettőben, azaz minden variációban, egyik se nyomja el a másikat (másikát), vagy ha felmerül ilyen, erre a „felnőttnek” vagy tapasztalattal, bölcsességgel rendelkezőnek tudatosan irányítani, ez lehet az egészséges. Még egy mégis, képzeljük el azt, amikor 2-3-4-5 gyermek együtt, egymás mellett játszik békésen úgy, hogy nincsenek előre felállított szabályok, sem nem kell egymás ellen játszani, olyan értelemben, hogy ki nyer, mert ez esetben mindenképpen kellene nyertesnek és vesztesnek lenni, ahogy az életben elnyomónak és elszenvedőnek a hatalom árnyékában (igaz, aki igazán játszik, képes és tud is játszani, ha nyer ha veszít a játékban, ugyanúgy képes nevetni, kacagni), az élet persze, kicsit más, ahol élesbe megy a játék, mégis bízni kell abban, hogy amit csinálunk, bizonyos értelemben akárhogyan sikerül, az jó, mert a szándék a fontos, és az a bizalom (már ha megbíznak bennünk és újra meg újra kapunk esélyt), hogy újrajátszva, egy újabb eséllyel következőkor még jobban sikerül, és ha valami jó, az előbb-utóbb sikerül, nem szabad feladni. A nyerő meg vesztes jellegű játék esetében pedig ahhoz, hogy mindkét fél nevethessen, de legalábbis jól érezhesse magát a játékban, mindkettőnek esélyt, ha lehet, egyenlő esélyt kell adni, ez a minimum az egészséges fejlődéshez, ott, ahol ember, az önös érdekek többé-kevésbé ebbe beleszólnak, ha bennünk az önös érdek, még csak-csak, kicsiben, de képzeljük, ha ehhez még a hatalom keze is hozzájárul, ott bizony egyik fél esélyeit örökéletre ki is lehet pipálni. Nos, ahol pozitív példaként a gyermekek együtt is vannak, és egyúttal magánterüket is tarthatják, tehát együttesük, közös együttlétük saját kibontakozó közegüket sem zavarja, mégis egy közösségben együtt alkotnak, a tárház kimeríthetetlen. Ha így folytatom, talán soha nem lesz vége ennek a kis darabnak, legyen most iromány, úgy hogy itt abbahagyom. Nem kívánom igazolni ebben is a végtelen variációk játékát. Idő után a variációk is unalmassá válnak, még ha sok is az elágazás, és mesefolyamban, történetben is a meder. Hogy önműködő (közvetlen) vagy közvetett a darab kezdetének, lefolyásának és bevégzésének működtetése, is e nézőpontból mindegy. Ugyanakkor a mankóság* sem kizáró ok, sőt, és itt is többértelműség, több oldalról megközelítés, megvilágítás, hiszen egyáltalán nincs befolyása a mankónak, magának az eszköznek vagy a fizikai hátrányos helyzetnek a szellemi játék-cselekvésben. Hasonló ez a szellemi és érzéki játék az emésztés és kiválasztás funkcióhoz. Pulzáló***** abban az értelemben, hogy izgatóbb, mivel nem tudjuk előre mi fog történni, nem „mi” főztük, hiszen a tudatalattit hagytuk működni, mint valami megfoghatatlan irányítót, tehát a kíváncsiság megtöbbszöröződik és intenzívebb lesz. Egy jó étel elfogyasztásához is energia kell, de a végén kellemes a közérzet, és ha valóban jót ettünk, akkor még kellemesebb, mint azelőtt volt, hogy az asztalhoz ültünk volna. Hiszen az éhségérzet kiszolgálására vittük véghez az étkezés műveletét. Spontán, magától értetődően, anélkül, hogy kifejtettünk volna valami bonyodalmas előkészítő akciót. A különbség, hogy az előre megírt zene inkább ahhoz hasonlít, amikor mi magunk is főzzük meg az ételt, amit elfogyasztunk, és hát van, aki szeret főzni, és van, aki nem, tehát a megkönnyebbülés az étkezés után, maga a beteljesült érzet lehet különböző, míg amikor készen kapjuk az ételt, és csupán elfogyasztjuk, ez hasonlítana inkább a spontán zenei akció műveletéhez. Azonban, ha újra végigmennénk az összefüggéseken, mégsem lenne ilyen egyértelmű a hasonlat. Mert ahhoz, hogy a spontán játék minőségében legalább olyan jó legyen, netán felülmúlja a megírva előkészített sikerdarabot, igen bonyolult együttállásnak kell lennie, sok összetevővel szükséges rendelkeznie a végző személynek az akciót megelőzően (ami nagyon sok év alatt bontakozik ki, olykor rejtetten, burkoltan fejlődik, míg végre beérik és váratlanul kihajt), tehát rögzülnie, betokosodnia kell, de legalább valami nagy csodának bekövetkezni, hogy az eredmény megközelítőleg azonos skálán mozogjon. Tehát akkor, a „nem főzök, csak eszem” példa itt megbicsaklik. De legalábbis a szálat máshonnan kellene folytatni, hogy összeérjenek.

 

 ****** Még sincs csupán arról szó, hogy a tudatosság, valamiféle irányítás nem játszana szerepet ezekben az 1,2… vagy akár 4 órás egyben elfogyasztott zenei mennyiségben, amelyek a koncentrált, egy lélegzetvételre- és komolyan vett¹ játékok okán teljes és megismételhetetlen darabokká állnak össze. (Komolyan vett¹, mintha minden egyes levegővétel utolsó lenne a túléléshez.) Valamiféle magával önazonos-, vagy inkább az előadás jelenidejével azonos térben- és időben komponálás, ahol a készítés, maga az alkotói cselekvés egyidejű a kész produkcióval, nem válik külön a végterméktől, időben sem el- vagy leválasztható. Ami közben történik, az a teljesség végigvezetése és átélése (részek és egészek valami ismeretlen titkos kapcsolatában), engedni a szabad áramlásnak, ugyanakkor a koncentráltsággal mederben is tartani azt  előre megírás, hagyományos értelemben vett zenedarabszerzés nélkül.

A tudatalattiból működés magától értetődő, hiszen ami nem előre megkomponált, megírt darab, az önkifejezés azonnaliságának egyben, teljességben, nem részletekben, korrekciók, javítások, belenyúlások és igazítások nyomán való végtermék megmutatkozása egyfajta könnyedség és egyben az önazonos játékból fakadóan hitelesség is (nem mintha egy előre megírt mű, kész darab lejátszva ne adhatná akár a könnyedség és hitelesség érzetét, mégis érezhető, átlényegíthető a különbség). Ugyanakkor egy „megkérdőjelezhetetlen” lenyomat a szerző, alkotó, játszó ember lényén keresztül beteljesítve, hitelesség, ami felülértékelődik az azonnali közlés igazolásának tényével. Márpedig az első reakciónkban, amikor a tudatosságnak nincs annyi ideje szerephez jutni, a „hazugságra” is kevesebb az esély. De legalábbis a legmesteribben „hazudók” is könnyűszerrel felfedhetők az érzékeny leleplezők szemében.

Az ott és akkor megszülető darab lejátszása és éneklése kevésbé tudatosan vezetett (bár bizonyos pontokon a tudat időnkénti bekapcsolódása is lehetséges, felülírása a tudatalatti, tudaton túli működésnek), valami, ami titkosabb, megfoghatatlanabb, általános ismereteinket meghaladó. Mesefolyam hangokon bolyongva, részben meghatározott (terében kijelölt, megjelölt), és ez is a tudatalatti működés által, másrészt szabadon mozgó hangfonalon vezetve, egyidejűleg kombinálva az ének és a hangszerek hangját. Karakterére érvényes a spontaneitás (ott és akkor, csak abban az időben érvényes, megismételhetetlen, mégis eredményében pontosan megfogható, nem valami elszálló, illékony, illanékony az összeálló hangkompozíciókon keresztül), próbagyakorlás és hagyományos értelemben zeneszerzés, kottajegyzés nélkül, pusztán a hangfelvételek rögzítésével a visszajátszás és újrahallgatás, megismerés lehetőségével. Kérdés, lehet-e zeneszerzésről beszélni improvizáció esetében. Általános-, vagy bizonyos értelemben nem, másrészről egyes típusú improvizációk rendelkeznek olyan specifikus, csak rá jellemző jegyekkel, melyek esetében csak az a tény, hogy nincsenek kottaként leírva, jegyezve előzetesen, nem zárja ki, hogy ne lehetne szerzeményekről beszélni, mi több, a spontán szerzeményeknek megvannak a már említett előnyei. Egyébként pedig vannak olyan számítógépes programok, melyek lekottázzák a hangban rögzített anyagot, de akár szakemberek is képesek erre hagyományosan, analóg módon. A digitális technika előnye, hogy meggyorsítja, leegyszerűsíti a feladatot. Az analóg hitelesebb? Nem tudom, nem láttam és nem készítettem még ilyen programmal előállított digitális kottát, összehasonlítva lehetne ezt igazolni, vagy megcáfolni.

„Ilyen értelemben nem fedi az általában szabad improvizáció körébe vont zeneiséget” – próbálom megfejteni, felfejteni, így remélhetően zárásképp, hová volt szándéka kapcsolódni ennek a feljegyzésnek, miközben több oldalnyi betét, áttét² született ebben az eredetileg rövidnek szánt eszmefuttatásban (azaz hogy a szokványos életrajz helyett eszmefuttatás sikeredett, igen terjedelmes esszé, a zsebre dugható erszény helyett, hogy a kezemben még egy egyszerű életrajz sem képes a maga kereteiben nyugton maradni, mindenhol kikászálódni kívánkoznak az újabb és újabb felfedésre felkínálkozó gondolatok, aztán a szöveg csak burjánzik, mint egy őserdő, ami viszont visszavezet a valóban keresett eredethez, amire végső soron építeni is kívántatott ez a spontán, szabad zenei improvizáció, legalábbis egyik szinten, de szinte az összes egyéb műfajú³ alkotás is, ami ezen kezek között megfogan). A szó: szabad improvizáció, egy valóban minden elemében vett spontán akcióból (előadásból) születik. Azon zenei szerkezetben, ahol előzetesen összeállított „kotta”, valamilyen jegyzet vagy képlet szolgál mankóul, még ha bizonyos részeiben jelen van is az improvizáció, nem beszélhetünk teljesértékűen szabad zenéről, szabad improvizációról, csupán részleges improvizációról, vagy áttétes² (na nem beteg, éppen ellenkezőleg, viruló egészségben lévő betétek, csakhogy legyen itt is valami játékosság az értelmezések tengerében) zenei improvizációról. Másrészről, a kötött improvizáció a profizmus műfaja. Ehhez másfajta alkat, zenéhez való hozzáállás szükségeltetik, mint a szabad improvizáció esetében, ahol teljes mértékben elengedem, rábízom magam a kiszámíthatatlan történésnek. Kötött (részleges) improvizáció: szabadnak is lenni a játékban, miközben iszonyú nehéz dolgot művel az előadó, hiszen a darab egészét tekintve vázlatos, rövidített, pusztán viszonyított pontokból, elemekből összeállított kottából (a maga sajátos módján előre megírt darabot) játszik úgy, hogy a hozzá kiegészített improvizációs részek olybá hassanak a nézőnek, hallgatónak (és képes legyen elhitetni magával is az előadó), hogy valóban szabadon, könnyedén játszik, mintha csak éppen most születne a darab, játék. (Szándékosan teszem hozzá, játék, "mintha játék lenne", pedig nem az, míg a szabad improvizáció esetében ez valóban egy zenei akció, ilyen értelemben ténylegesen játék). Ez a típusú pozitív, profikra jellemző "öncsalás" a feltétele, hogy mi is valóban hitelesnek, magávalragadónak érezzük a művet. Ha úgy állunk hozzá, hogy kitűnő remekműveket fogunk hallani, meg is lesz az eredménye. Nos, alkotóként kinek-kinek mi, aki a minden elemében szabad improvizáció lehetőségével él, az igazi szabadság erejében bízva, ugyan kockázattal és semmi bizonyossal, ami a végterméket, végkifejletet illeti, mégis minden alkalommal várakozó (köztöttségtől mentes lebegésszerű), üdítő, ujjászületésszerű csoda érzéssel. A játék közbeni szabadsággal és a játékot követő felszabadultsággal. Aki pedig mindkét zenélés módszerben (szabad- és kötött improvizálás) jártas, és egyformán magáénak érzi (amennyiben elképzelhető, hogy a két dolog nem kioltja egymást, hanem segíti), úgy annak kijár a tisztelet, becsület, mondanám, de nem teszem. Mert kifejezetten a szabad improvizációt szeretném erősíteni, azt, amelyik kevesebb odafigyelést, biztatást és becsületrendet kap, amiben a társadalom inkább szegényes, bátorítani, tágítani körét, a minden lélegzetvételében szabad improvizáció érvényességét erősíteni. Ha nem bízunk, mindig mindenkoron csak-, vagy főképpen a biztosra megyünk, lehetünk-e oly "szabadok, mint a madár". Nem, hiszen emberek vagyunk, de legalább a művészet adna szárnyakat. Hadd repülhessen a lélek – tartsuk minél hosszabban magasban, míg el nem engedi földi létünk – minden nap ha csak egy órára is. Ha már testünk örökre földbe gyökereztetett.

Na de, milyen az, amikor a tisztán szabad improvizáció* hat úgy a néző, hallgató számára, mintha megírt darab volna. (Ez kifejezetten a szabad improvizáció pozitív felértékeléseként, nem vizsgálati tárgyam ugyanis a másolt zene, a hallgatást követő –tudatos vagy részben tudatlan– utánzó lejátszás, amikor az improvizációnak beharangozott zene valójában egy új másolat.) Profizmus értékítélettel illetve tehát a szabad improvizációt, minőségi elvárás beteljesítéseként jegyezvén, és azzal a jóleső meghökkenéssel, hogy létezhet "csoda" (de legalábbis különös együttállás), hiszen ha nem is minden korban**, mégis a megírt zene, a zeneszerzés –legalábbis a mi korunkban jóideje– előbbrevaló az improvizációnál. (**mint ahogy nem is lehetett, ősidők óta érzelmeit képes volt az ember kivetíteni artikulált hangokon, éneken, később maga készített hangszereken keresztül) Zene hallgatóként tehát nincs jelentősége innen, hogy előre megírt, vagy utólag rögzített zenedarab születik. Mégis, a berögződés nagy úr. A zeneítélőszék kara pedig szeret biztos székben ülni. Csak aztán nehogy meginogjon alatta a talaj, zenehallgatás közben. Így-úgy, végül ő is csak a "saját lábain" távozik.

(*ahol a leírt kötöttségmentességen túl még részelemeiben sem kimutathatók előző korok, helyek stílusjegyei, vonásai, vagy ha mégis, azok csupán szabadon újrafogalmazott, játékos megidéző –vagy inkább megigéző– parafrázis jegyekben megnyilvánulva) 

 

A képzőművészeti munkásság³ nem teljes, csupán érintett, ízelítőként kínált anyagfelhozatalával szemben a honlap igyekszik egy teljesebb, lehetőség szerint rendszerezettebb zenei anyagot megmutatni, a bő félév alatt közel 1000 hangjáték számot ismertetni. Az ok egyszerű, 25 évet nehezebb egybefogni, összetartani, részben a mennyiség miatt is, mint egy bő félév alatt frissen született alkotói munka együttest.

És akkor úgy tűnik mégsincs itt a vég, az előző fonalak, bár szakadozottak, hiszen folyamatosan megszakíttatnak, tovább folytatódnak. Hogy a szabad improvizáció igen fárasztó, kimerítő folyamat cselekvés, a koncentráltságot tekintve, abban az értelemben, hogy ami nincs előre megírva, nem adja az előkészítés jóleső nyugalmát, biztonságát (többszörös koncentráltságot, átéltséget követel), viszont egy jóértelemben felfokozott izgalmat igen, ami ilyen-olyan vonatkozásban megegyezik a nem kifejezetten szabad improvizációs művek előadásával. Tehát kockázatos, innen nézve. Mégis, ha bízom, ha képes vagyok teljesen átadni, rábízni arra az ismeretlenre, ismeretlen irányító, mozgató erőre magam, nem kizárt, hogy akár csoda is történhet. De ha az nem is, a beteljesülés elégtétellel, örömérzettel áldja meg bátor kísérletezőjét, olyannal, ami bár elemeiben hasonlít, mégis különbözik a megírt zene lejátszásának örömérzetéhez, még ha az oly nagy biztonságú sikerrel történt is. Pedig igen nagy dolog egy előzetesen jól kimunkált művet lejátszani, akkor is ha magunk írtuk, szereztük a darabot, és akkor is, ha nem. De hogy mi a funkciója a zenének. Másokat, a közönséget, aki hallgatja, elsődlegesen azon közegnek örömet szerezni, vagy az alkotónak magának (az improvizáció esetében), azzal a meglepetéssel, amit a zene számára (szerencsés esetben a közönség számára is) szerezhet. Különös kérdések, más-más megválaszolás tükrében. Alkotóként, előadóként kinek-kinek bizonyára más, ami leginkább számára könnyedén megy, az lesz irányadó a kérdés megválaszolásában. Mindannyiunknak valahol kicsit más-más dolog szerez örömet, mégha nagyban vannak is azonosságok, átfedések, de az bizonyos, ha mi magunk örülünk egy cselekvésben, képesek lehetünk (legalábbis nagy rá az esély), másoknak is átadni ezt az örömet. Amennyiben nincs a közegben, természetesen, akadályozó erő. Bár a jóindulatú öröm képes ezeken is áttörni, mintegy leheletszerűen átlibbenni. Akár a jó- és rosszindulatú daganat. Egyik velünk képes élni, másik pusztítja sejtjeink. Ellene semmit jószerivel nem tehetünk. Kiszolgáltatottak, eszközei vagyunk e betegségnek, ami előbb-utóbb a halálhoz vezet. Nem mentség, hogy mind így-úgy, előbb-utóbb elmúlunk. Pedig bizony. Hogy mi marad belőlünk.

Maradva előző nézőpontnál, úgy tűnik, pusztán luxus lenne az improvizáció típusú cselekvés, az írott, tervszerű vagy megrendelésre készített, előre megkomponálthoz képest, pedig igen küzdelmes a folyamat, maga a lefolyás, lefolytatás ebben a kockázatos, magas fokú koncentráltságban, ahol a végtermék a produkció születésével azonos idejű, ott, ahol mindent megnyerhetek, de egyben elveszíthetek is, ha nem keletkezik elég jó, tökéletes, vagy inkább még azon a fokozaton is túli dimenziót érintő alkotás, ez olykor nem egyező a tökéletes érzetével, ami inkább a megírt, megrendezett, művies, nevében is a mű szócska szerepel. Itt mű születik (opus… pl., bár ez inkább a klasszikus zenére, kevésbé vagy egyáltalán nem jellemző műfaji mássága okán a jazz vagy szabad improvizációs zenére), ott (vagy emitt), a levezetett és bemutatott példában inkább valamiféle játék van minden egyes alkalommal születőben. Ezért is hajlottam legtöbb esetben inkább a hangjáték megnevezésre. Benne levés a folyamatban és lejátszás egyidejűleg, mintha minden egyes perc számítana, amiben egy hang megszületik, minden egyes megszületett hang értékes és megismételhetetlen, tehát kézben kell tartani, jó erősen fogni, de egyben elengedni is, tehát nem mindegy hogyan ülök le, helyezkedem el az alkotás megkezdésekor. Alkotás, mint játék, játszma, sakkjátszma saját magammal és a hangszereimmel, ugyan-ugyan, magamat hívom ki a partira, de kivagyok én? Aki magammal szemben állok, miközben – ?magamtól?”isten tudja honnan” – várom a segítséget.

Viszont folyamatos a készültség, bármikor érheti az alkotó embert inspiráció, így megfelelő (segítő és nem ellenműködő) közegben bizonyos kötött (vagy már kész) produkciókhoz is szépen alkalmazható az improvizáció, kérdés, hogy milyen jellegű, formájú ez a kötöttség, könnyedén beleilleszkedik-e a spontán egyidejű lejátszásba, vagy ellenkezőleg, gátolja, esetleg, éppen természetéből adódóan, ellehetetleníti a szabad improvizáció spontán cselekvését.

Nos, nem tudni, ez az innen-onnan kívülről (kültérből) érkező inspiráció, mely néhány elemében könnyedén beazonosítható, az önműködő, eleve inspirációs közeggel érintkezve hol és mikor, milyen arányban használódik fel. Olyan kutatás is van, melyben feltérképeződik, melyik jelenik meg először, hatva a másikra, közben alakulva ki a kölcsönhatás. Ennek a tartalomnak nincs köze a valós, számon tartott, szakmailag már feltárt, értékként őrzött, egyszer s mint megkérdőjelezhetetlen, lejegyzett időbeliséghez. Utóbbinak csak a hatalma nagy, és a teljes ismeret hiányában félre is vezethet. Kicsit olyan, mint a párhuzamos idősík például a filmben, ahol maga a filmnyelv képes ezeket összemosni, különböző térben, messziségben, de azonos időben lévő dolgokat, történéseket, cselekvéseket egyazonos jelen síkra helyezve agyunkban, egymásra vágva ezeket a különbözőségeket, vagy más-más helyről érkező azonosságokat, mint egy tál ételt tálalva elénk, hogy az ízek összeálljanak bennünk, így képesek vagyunk kiküszöbölni a távolságot, de mi van, amikor különböző térben és időben is eltérő dolgokat képesek vagyunk egyazonos vizsgálati síkra helyezni (pl. a régészet, ne csak a filmközeg legyen használva), összehasonlítani, értelmezni, kutatni, és akkor itt a régészettől is eltérve, elágazódva, nem ragaszkodni, melyik eredmény volt előbb, ahol a régebbi számít értékesebbnek, feltéve, amennyiben azonos jellegű, nagyságú értékről van szó, hanem mint a matematikában, egy algebra?analízis?mértani példában, különböző bizonyítási módon jutva el egyazon eredményhez, avagy amennyiben sok a hasonlóság a levezetés útján, a hasonlóságot és eltéréseket is feltárni, azonos vagy különböző térben és időben milyen eredmény született. Ahol különböző időben született azonos vagy részben eltérő eredmény, egyaránt érdekes. Ahol a kifejtés módja, útja a mérvadó. Vagy harmadik példának legyen a képzeletünk, amikor kilépünk a jelen idősíkunkból, mondván, 2 párhuzamos egyenes  a végtelenben valahol találkozhat. Tudjuk, a film képes megcáfolni ezt az állítást, és még ha máshonnan vizsgálnánk ugyanezt, egy emberektől független időtlenségben, milyen eredményre jutnánk. (Mivel nem vizsgálatom tárgya, hanyagolom a bővebb kifejtést itt, és akkor az online-hálóról, internetről még csak nem is beszéltünk. Ez egy még elvonatkoztatottabb pont, de talán más típusú „kreativitásban” is érinthető, ütköztethető a vizsgált pontokkal.)

Mégis, mindent összevetve, sokkal inkább érdekes, számottevőbb az eredmény maga, a végterméket tekintve. A végterméket itt most nem pusztán az alkotás végére értve, mint a matematikában, hanem az alkotás születését magát is (legyen az egy zene darab, ebben igaz, nem különbözik a matematikai példától, ha onnan nézem, hogy a számtani példa képileg levezetve még hasonló is lehet egy mai zenei kottához). A gócok olykor nagy mértékben egymásra rakódnak, egymásba kapaszkodnak. És itt még az egymásra hatások jóindulatú gócai.

Visszatérve a kiindulóponthoz, más részről a külső inspiráció keveredve az örökmozgóként (nyugalmi, jóllehet alvó állapotban is működő) már meglévő, igen különböző, begyöpösödött helyekre beágyazódó, belterjes inspirációs közeggel képes igen izgalmas jelenséget produkálni például a szabad improvizációban.

Melyik-melyik honnan (kívülről érkező elem a már eredően meglévőkkel vagy az évek során felhalmozódókkal, milyen arányban, játékban és kölcsönhatásban), azért kellő figyelem ráfordítással fülön csíphető, elég körültekintő kutatással pedig feltérképezhető, levezethető, tehát a folyamat mögé innen is be lehet tekinteni.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Díjak, munkaösztöndíjak:
1993, Zágrebi Kortárs Múzeum díj
1993, Horvátország Nemzetközi Művésztelep, munkaösztöndíj
1994, Barcsay díj
1995, Magyar Narancs díj
1995, Frankfurt am Main, munkaösztöndíj
1996, Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület – szakmai ösztöndíj
1996, Magyar Írói Alkotószövetség – MSZSZ Irka-Iroda, írói alkotói ösztöndíj: Rózsaszín Nyúl, mesék
1997, Magyar Mozgókép Alapítvány/Minores Alapítvány „Mese nyusziról,...” film elkészítésének támogatása
1998, Nemzeti Kulturális Alap Képzőművészeti Kollégium – grafikai lapok, munkaösztöndíj
2000, MAK / MURILLO MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY / alkotói támogatás
2001, NKA Nemzeti Kulturális Alap, képzőművészeti alkotói támogatás
2002, NKA- Mozgókép Kollégium, “Mese nyusziról és farkasról”  forgatókönyvírói támogatás

2009, MASZRE Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesülete, Mesél a szék/Arcaink zöld babák, naplóírások – alkotói támogatás

2012, MAFSZ /Magyar Független Film Szövetség különdíj/ Repülő babakocsi

 

Egyéni kiállítások:
1992 december Sári Ifjúsági Otthon
1995 november, ARCOK címmel a Fiatal Művészek Klubjában
2002 július „Visszatekintés”, Erdélyi Ház – Sopron
2003 november – Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó Galériája
2004 április – Göd: Olajfa Művészház, agyaghímzések

2013 MüSzi Művelődési szint, Budapest

2014 Lábas Ház, Sepsiszentgyörgy

Társszerzővel:

2009 „Láncszemek” Zalaegerszeg, Hevesi Sándor Színház

2009 „Láncszemek” Budapest, Ferencvárosi Művelődési Központ

2009 „Láncszemek” Budapest, Nyitott Műhely

 

Csoportos kiállítások:
1992 TÉR-KÉPZETEK III – Budapest Galéria Lajos Utcai Kiállítóháza
1993 TIZENHETEDIK ORSZÁGOS GRAFIKAI BIENNÁLÉ – Miskolci Galéria, Munka címe: [ ) végtelen X
MŰVÉSZETI EGYETEMISTÁK NEMZETKÖZI BIENNÁLÉJA, Scopje – Macedónia (zágrebi kortárs múzeum díj) Munka
címe: Egész/Egy; ART-MA MŰVÉSZETI ALAPíTVÁNY DINAMIKUS KOMPOZíCIÓK, Munka címe: Kompozíció 6
JÖVŐGYŰJTÉS MKFőiskola Intermédia csoport, Liget Galéria és Szegeden, FLUX KONCERT – Budapest, Orosz Kulturális Centrum, LAMPARNA 93 Nemzetközi Művésztelep, Labin – Horvátország; Makói Zsinagóga – Képzőművészeti Főiskolai Hallgatók Kiállítása, Malmö – grafikai kiállítás; 1994 NEMZETKÖZI GRAFIKAI TRIENNÁLÉ – Macedónia, Munka címe: X/n1; SZARAJEVÓI MAIL-ART KIÁLLíTÁS, BARCSAY EMLÉKKIÁLLíTÁS – Képzőművészeti Főiskola (Barcsay díj), MOZSÁR MŰHELY lehetne 4 megával több, ÚJPEST GALÉRIA, Eger – Irodalmi Antológia, Budapest –  Fővárosi Művelődési Ház
Országos Színesnyomat Grafikai Kiállítás, Szekszárd Művészetek Háza; 1995 ERNST MÚZEUM A BALZSAM, Ember embernek balzsama, Munka címe: Játék vonalban; STÚDIÓ 95 éves kiállítás-Vigadó Galéria, Munka címe: Érlelődöm (Magyar Narancs díj); GALLERY by Night – Stúdió Galéria, Munka címe: Játék vonalban.
1996 KÜLÖNÖS NYOMATOK – Vigadó Galéria, Munka címe: Üzenet.
1999 SALGOTARJÁNI TAVASZI TÁRLAT- grafikai kiállítás
2000 „KÖNYV"- Pécel, Ráday Kastély, Munka címe: A könyv – Napló
2001 „FEKETÉN-FEHÉREN” – grafikai kiállítás, Műcsarnok, Munka címe: A művészet filogenetikája
2002, 2004 „ART EXPO FRISS” –Szentendre– Művészetmalom

2009 „Apokalipszis” V. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé, Kecskeméti Képtár – Cifrapalota

2009 „IV. Gyermek – Játék” Budapest, Magyar Alkotóművészek Háza

2011 „VII. Könyv – Tárgy Biennálé” Pécel, Ráday-kastély

2011 „Ex libris – A zene/Liszt Ferenc” Tatabánya, Kortárs Galéria

2013 Szentendre ART EXPO FRISS Művészetmalom „ismeretlen dosszié” című munka

2013 Kassa billboardArt/óriásplakát

2013 „Művészet a lapok között” Székelyudvarhely, Haáz Rezső Múzeum

 

Filmográfia:

Csigabiga meséje hozzátok (1992): Magyar Képzőművészeti Főiskola

Margit néni (1994): Videográfia Egyesület

Mese nyusziról, azaz átlátszófülesről és a jámbor farkasoroszlánról (1997), bemutatók: 1997 febr. –Los Angeles-i animációs filmfesztivál, 1997 márc. –Pannónia filmstúdió, 1997 tavasza-Kongresszusi Központ, 1997 Budapest-Őszi fesztivál- Hunnia mozi, 1998 márc.- Fimszemle-Művész mozi, 1998 jún.-Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál

Bujj, bujj zöld ág (1997): Unicef 1997

A hangya és a tücsök (1998): Csík Ferenc Ált. Iskola és Gimnázium

Én és az iskola (filmváltozatok gyerekekkel, 2004-2006): Csík Ferenc Ált. Iskola és Gimnázium

A repülő babakocsi (2009): Magyar Alkotóművészek Háza IV. Gyermek – Játék (2009) és MAFSZ /Magyar Független Film Szövetség fesztivál (2012), Budapest

Csoda (2009): Csoda XIV. Faludy Nemzetközi Amatőrfilm-szemle, 2009

Szeretnék... múlt-jövő közt (2010): Nyitott Műhely, Budapest, 2010

Próbarepülés (2011), Remény XV. Faludi Nemzetközi Amatőrfilmszemle, 2011

A könyv (2011): Pécel Ráday kastély, 2011

Délibábos (2012): MAFSZ /Magyar Független Film Szövetség fesztivál (2012) és Mediawave filmfesztivál 24. (2014)

Könyvek könyve (2013), bemutató: "Művészet a lapok között" Székelyudvarhely, Haáz Rezső Múzeum (2013)

Farkasbárányoló (2013): MüSzi Művelődési Szint, Budapest, 2013 és Lábas Ház, Sepsiszentgyörgy, 2014

Arcaink (2013): MüSzi Művelődési Szint, Budapest, 2013 és Lábas Ház, Sepsiszentgyörgy, 2014

Harmadik idő 1 (2015)

 

Könyvek:

Láncszemek (társszerzővel, 2008), Pannon Tükör Művészeti könyvek sorozat

Rózsaszín Nyúl/Nyuszi álma (2 kötet, 2010), Napkút kiadó

Tenyérnyi magocskák (Napló 7 kötet, 2012), OSZK MEK Magyar Elektronikus Könyvtár http://mek.oszk.hu

Ló-Láb/Az álomhajó korrmánya   (2 kötet, 2012), OSZK MEK Magyar Elektronikus Könyvtár

Fotók a parton (2013), OSZK MEK Magyar Elektronikus Könyvtár

Aranykulcs… (2013), OSZK MEK Magyar Elektronikus Könyvtár

Katalógus (2013), OSZK MEK Magyar Elektronikus Könyvtár

Ejtett szirmok (2014), OSZK MEK Magyar Elektronikus Könyvtár

Az ismeretlen (2014), OSZK MEK Magyar Elektronikus Könyvtár

Három süni a tóparton /http://mek.oszk.hu/14300/14328

Magtár /Emlék egy tárgyról/http://mek.oszk.hu/14300/14339

Magtár /Méreg zsákból/http://mek.oszk.hu/14300/14340

Magtár /Emberkutya, avagy Padlizsán, a pukedli zsán/http://mek.oszk.hu/14300/14341

 

Könyvborítók:

Deák-Sárosi László: Teremtés, versek, Budapest, 1992

Mátyás Győző: Bilincstörők, Budapest, 1992

Simon Györgyi-Zala Rózsa: Magyar nyelvtan és helyesírás, Budapest, 1997

Balázs Ildikó: Utazások a katedra körül, Miskolc, 2010

Barna Róbert: fosztóképző, Budapest, 2010

Balázs Ildikó: Magyar sajtókarrier, Budapest, 2013

Balázs Ildikó: Tűzdobáló, Budapest, 2016

 

 

Irodalom:

1998, Filmévkönyv, Budapest: Animációs rendezők bemutatása

1998, Annecy, Évkönyv animációs filmfesztivál

2002, Cyber Press, Sopron, „Kultúrváros”

2009, Láncszemek, Pannon Tükör, Zalai Hírlap és internetes honlap

 

Online publikációk:

ICA, Litera

 

Publikációk:

Tollinga sorozatok, novum pro kiadó (2008-2013)

 

Blogok, weboldalak, linkek:

 

http://becseyzsuzsa.hupont.hu/

 

http://becseyzsuzsa.hu/

(szabad improvizációs zenei honlap gyűjtemény, közel 5000 saját szerzeményű zenei játékkal, készült 2016 és 2019 között)

 

https://soundcloud.com/user-80304540/

 

https://www.youtube.com/watch?v=Tils4D8p_lo

https://www.youtube.com/watch?v=OMDF9pOzLxI

https://www.youtube.com/watch?v=f_BZiTUnsCM

https://www.youtube.com/watch?v=8AXesKt6kAM

https://www.youtube.com/watch?v=suLB1FpN67E

https://www.youtube.com/watch?v=LX3Tl1XDirs

 

http://becseyzsuzsa.blogspot.hu/

 

http://becseyzsuzsanyulacska.blogspot.hu/

 

http://arcainkszigoruantitkos.blogspot.hu/

 

http://tollmix.blogspot.com

 

http://dokk.hu/

  
https://www.facebook.com/zsuzsa.becsey      

https://www.facebook.com/BecseyZsuzsaArtist

https://www.youtube.com/channel/UC2RUenSxDHMFWIlzPCeE8ng

Transz – formák J Á T S Z Ó t é r (animációk, kísérletek)

 

https://plus.google.com/u/0/102668738728916843632/posts

https://www.youtube.com/watch?v=ikA_8MLSr_s&feature=youtu.be

kiállítás dokumentációk

Oldal: életrajz, bibliográfia
BECSEY ZSUZSA /0/ ¤ \0\ j á T Sz Ó TéR - © 2008 - 2024 - becseyzsuzsa.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat