Az életből kivezető út.
Az innen és a túl. A horizont, mely az eget és földet elválasztja, az ismerős és ismeretlen találkozási pontja. A függőleges vonal lentről felfele vezet, a vízszintes állandó. A horizont az a „pont”, amikor a függőlegesen a halál ideje beáll.
Ha nincs idő, nincs horizont (elválasztó vonal, különbség, megkülönböztetés, elkülönítés), örökéletnek tekinthető-e a dimenzió? Vagy inkább neméletnek (nemlétnek), nincsnek, mint a meg nem született, földi viszonyítás pontból, hiszen, aminek nincs ideje, tere, létezése sincs. Aminek létezése nincs idő és tér vonatkozásában, szelleme* (azaz, értelme, értelmes magyarázata) nem lehet? (A tudás és gondolkodásra képesség vonatkozásában.)
Vagy a szellemihez nem szükségszerű az értelem (értelmezés) társítása.
Más nézőpontból: a „horizont” (vagy korlát, elválasztás) nemléte még nem jelent szükségszerűen véget vagy halált, de zavart (vagy zavart keltő) működésként felfogható, ha út közben eltekintünk jelenlététől.
Ahol az agyműködésnek nincs gátja, kontrollja, és szabadon végezheti, bejárhatja pályáját a keringésben, ott az előzővel ellentétes állapot (de akár egy tágított értelmezéssel bíró) létjogosultság is érvényt szerezhet, az egyidőben kettős működés spontaneitása mentén. A tudatlan vagy kontrollálatlan, és a tudatos egyszerre megnyilvánul ott és akkor, ahol részek egymással és a nagyegésszel összhangban, kölcsönhatásban, minden mindennel összefüggésben, építkezik. Lásd a pályán haladást, körforgást egy távolabbi pontból elvégeztetésnek, önbeteljesítésnek.
Mi a különbség az eredmény tekintetében? Vagy van-e adott esetben számottevő különbség? Az eredmény igazol vagy megcáfol. A tudat (értelem), a szem (tekinteten) vagy fül (halláson) keresztül észreveszi-e a különbséget?
Miből keletkezhet, hol, probléma? Abból, ha észrevesz dolgot, keres, kutat, vagy ha nem. Nem jelenít észrevételének jelentőséget.
Hol, mikor keletkezik a hiba? És milyen következményekkel számolhat, ezek jelenlétében, az emberi élet, az emberi természet? (A múlandóság, a halandóság tekintetében.)
Út az életből a halál felé. Az emberi szervezet fokozatos leépülése. Az út ott, ahonnan a sejtek a szervezetben már nem regenerálódnak, melyből nincs visszaút vagy gyógyulás. Melyek azok a pontok, ahol a megakadást követően már nincs remény, és ahol a jelek egyértelműen a hanyatlás (a vég) felé vezetnek. Az életből lassan kivezető út. Szerv, amely kezdetben meghibásodik, elkorcsosul (rendellenessége több szervre kihat, de legalábbis összetett problémát képez a szervezetben), majd fokozatosan elfogy az emberi testből. Ez a hiány a folyamat végén halált idézve beteljesíti küldetését, a semmi felé vezetve azt, ami egykor volt.
Az agy (agyszövet és struktúra, keringés, életképesség) károsodásai és következményei az elhasznált szervezetben. Rejtett kór. A valami és semmi közt.
Körforgás a lét kezdetétől, a születéstől, a gyermeki természetből a felnőttkori érés és leépülés által vissza a gyermeki létbe, végbe. Füstbe ment terv.
A test és a szellem tánca. Az örökéletben (boldogságban, beteljesülésben) létezés. Amikor a tudat elveszti jelentőségét (nincs tudatában létezésének), közelebb lenne földi értelemben nem ép a szellemhez? Mint ép a testhez? Micsoda elmélet az, ami nem elméleten alapszik? Az élet egy nagyobb egésznek (ismeretlennek) pusztán része lenne? És az összefonódással egymásba kapaszkodó jeleknek, érintve beteljesítéskor a testet (érintkezve beteljesedéskor a nagyegész Testtel), van földön túli értelme? Mire vezethet?
Vagy nincs magyarázat, sem jelentés. A dolgok csakúgy megtörténnek. Akár tulajdonítunk jelentőséget, akár nem. Tudomásul vesszük, vagy nem.
Becsey Zsuzsa,
2022.10.21 – 2022.11.21.