illusztráció munkáiból:
https://www.youtube.com/watch?v=oC7O3XN9XZA&t=108s jö uá lá vá lo
https://www.youtube.com/watch?v=aAUAPWwRAUw hejlik a ló lá, hajlik a só
https://www.youtube.com/watch?v=Qe2iiw3qtmI schőne chambre, schőne monde
https://www.youtube.com/watch?v=GXTjh8U6yt4&t=189s háj lőme lá
Részletek a „Munkaszoba 2016-2017 / Állatösvények - Jelenések háttérjelenségeiről és témaleírásaiból:
Egyrészt az állatok kapják a főszerepet ezúttal munkáimban, másrészt a jelenés (jelzés) itt most maga a valóság, tényleg több esetben történt, hogy a festésre szánt puszta, sima megmunkálatlan anyag felületen (fém, fa,vászon, papír) megjelentek állatfigurák, formák. Először történik meg ilyen velem, konkrétan a kompozíció, az állatok körvonalai, mi több kapcsolódási felületei is, némely esetben az egész kép kirajzolódott szemem előtt. Csak eszközeimmel le kellett követnem ezeket a semmiből előtűnő „vonalakat” a látszólag üres felületeken, így alakult több is a festményeim közül. Ez engem is meglepett, hiszen normális, köznapi esetben nem történik ilyen az emberrel.
…
Nem arról van szó, hogy a fejemben jelentek volna meg, hanem konkrétan a vonalak váltak láthatóvá, és ezeket követhettem le a készítési folyamatban. Igaz, nehéz volt (talán olykor megerőltető) kibogozni, követni ezeket festékkel, tintával, adott esetben csak egész vékony írószerrel lehetett megközelíteni, de mégiscsak ott voltak, csalhatatlan az üres felületen, és csak bizonyos közelségben, szögben és koncentrációban látszottak tisztán, akár messzibbről is. Persze, mondhatjuk, egy tűrődés a vásznon is rejthet, megjeleníthet ilyen képeket tudatunkban, de hogy egy fa- vagy fémfelületen konkréten oroszlánok sora, máshol több, különböző állat figura, állatfigurák sokaságának pontos körvonalai jelenjenek meg, mégiscsak meglepő és elgondolkodtató, főleg úgy, hogy valójában, mondhatni, nem is tudok állatokat rajzolni.
…
Ősök és Szentek – Az ártatlanság kertjéből
…
A tudásé vagy az ártatlanoké a szentség? Létezik-e önmagában szent, az emberiségtől független, vagy ez is pusztán emberi kreáció? – és akkor nem létezik, hiszen amennyiben vannak szentek, azok az emberi tudat számára ismeretlenek (érinthetetlenek, láthatatlanok…?halottak vagy meg sem születettek).
Bármilyen hatalom (tudás vagy egyéb jegyében) felruházható-e szentséggel?
Hatalma lehet-e a tudásnak, vagy tudással vész el minden ami szent, tehát egyszerű és élő (élni vágyó).
Birtokában lehet-e ember össztudásnak, kaphat-e hatalmat (létezik-e ilyen össztudás, lehet-e hatalma), vagy résztudások által és okán vész el az emberiség, mivel köztük nincs átjárás, átvezetés, egybefonódás.
…
Vagy ha már ilyen össztudás (egyesített, egymásra épülő vagy eredendően létező) úgysem létezik, ami viszonyítási pont vagy bizonyosság lenne, nem is érdemes kérdezni. Hiszen bármilyen erre vonatkozó tudás egyenlő a „nemtudással” a végső (vagy teljes) tudás ismerete nélkül.
…
A tanult szép (tudatosan, magabiztosan viselt, kiművelt, feszes, könnyedségében is merev, visszafogott, „felsőbbrendű”, kívülről megerősített) és az eredendő szép (tudatlan, előre kimunkált szándék nélküli, eleven, természetes) szembenállása és találkozása, kölcsönhatása, ellenállása… a kiegyenlíthetetlen mérő inga.
A látszat szép mögött rejlő dogmák, tézisek, „megerősítő páncélok” a bájos, áttetsző ruhák redői közt, a tömegeket mozgató hatalmi mozgatórugók, jelek, jelképek (bájolás, elbűvölés).
…
Amikor egy kor már régen túlmutat önmagán is, még mindig a régi az uralkodó minta, ez zavaróként hat arra a korra nézve is amiben ez történik, és arra a korra is, amiből ez kiemelődik. Ahol nem beemelése történik a réginek a természetes korforgó működésbe (ahol ilyen mód átalakul), ott ez a tudás túlértékelődik, nem a helyén kezelődik. Más amikor egy régi kort megidézünk, felidézünk, belehelyezkedünk a korba, szeretnénk megismerni, újra átélni, értékelni, kontextusba helyezni jelenlévővel vagy más korokkal, és más érzetünk van, becsapva érezzük magunk, amikor meghaladott tudás újként lebegtetett mintaként viselkedik, valamilyen csoport- vagy hagyomány eszmék hordozójaként annak kiszolgálója marad… Mindaddig nem probléma ez, amíg helyén kezelődik, de legalábbis létező alternatívák vannak mellette felmutatva. Itt és most általam valamiféle egység, teljességben való megjelenítésre törekvés kap formát, felszínre hozódnak a fentiek közötti áttűnések, játék-formák, felcserélések, átjárások, lehetőségek, kísérlet a kiegyenlítődésre.
Hogy a hatalommal bíró művészi megjelenítés minden esetben kiszolgáló-e? Vagy, hogy csak a kiszolgáló rendelkezhet-e létjogosultsággal? Visszamenőlegesen és adott korban egyaránt minden rendszer igyekszik azt igazolni önmagát erősítendő, hogy minden ami nem kiszolgál valamilyen rendszert, nem intézményesített, az selejt, alsóbbrendű. Ezt cáfolja az a tény is, hogy bizonyos esetekben későbbi korban derül fény olyan értékekre, amelyeket az előző kor „nem ismert fel”. Akkor ez az űr, hiányosság vagy bűn, kinek róható fel? Innen nem kérdés, hogy ezek a szilárdnak vélt rendszerek megkérdőjelezhetőek-e. Új eszmék, trendek írják fölül az azt megelőzőt, éppen ezért lehetséges, hogy ami az egyik korszakban kívül reked, újabb korszakban felfedeződhet, beemelődhet, sőt megváltoztathatja, felülírhatja az előzőt. Aztán jönnek újabbak, és megint fordul a kör. Az igazán új (újító) jelenségek szinte mindig megelőzik korukat, a „semmiből”**** jönnek és nem kell hozzá történelem. Ami kívül reked a maga korában, mert ütközik azok szilárd alapelveivel (már lefektetett téziseivel) vagy valamilyen összetett társadalmi érdeket „veszélyeztet”, emberöltőnyi korszakon túl az „alsóbbrendű”, „meg nem értett” sorból bármikor kiléphet. Csupán idő kérdése. Mennyi és kinek az emberöltője a tét, feltétel. Az is lehet, hogy a süllyesztőben elfelejtődik.
Kérdés, milyen korok jönnek, meglehet minden ami most él és van, süllyesztőben végzi.
A hatalom formája és ereje attól nyer létjogosultságot, hogy valami felett rendelkezhet. Ez mindig is így volt és lesz. Hacsak nem lesz a körforgásban egy újrakezdés.
****„Semmi” nincs, csak a váratlan. Ahogy környezetünk, szocializációnk, kultúrák, társadalmak, egész világ mechanizmus alakul, érzékelésünk is pusztán azt teszi, hogy feldolgozza, újraéli (leköveti, letapogatja) magát a létezőt. Azt, ami körülveszi és hat rá. Amit ördöginek hiszünk, is ilyen egyszerű, „tiszta” (átlátható) és megfogható.
Ámde miért is ne ismétlődhetnének meg előző korok? Felülírva önmagát… Miért is ne jöhetne divatba egy régi kor? Hiszen egyetlen ismétlődés sem ugyanolyan, ha hajtója az isteni erő (a lélek) és az emlékezés.
Amit valaha is ember alkotott, leírt vagy mondott, sohase vegyük készpénznek. A varázskör bármelyik pillanatban átfordul, és minden amit addig állítottunk, hirtelen az ellenkezőjébe fordul. Ám ha kicsit kimozdítjuk, újra más arcát láttatja. Hát ilyen ez a varázslat. Nem ámítás, nem szemfényvesztés. Pusztán csak önműködés. A szabad mozgás tér lehetőségeiben.
Az ártatlanságnak, mint összpontosult, központosított gyűjtőfogalomnak megtévesztő ereje szemben magával az ártatlannal, nemlétezővel.
Az ártatlanságot hordják, viselik, becsben tartják, ápolják, magasztalják, míg az ártatlan egymagában otthon üldögél és álmodik. Míg az ártatlanságot tanulás útján szerzik, és igyekeznek kordában tartani, a maga határain belül, addig az ártatlan a gondviselés tenyerén táncol, lelkesedik, játszik, bambul vagy szomorkodik, érzelmi megnyilvánulásai szerteágazóbbak. Az esendőség relatív, az álmodó „szép”. Egyik pusztán megél, eljátszik, felfedez, újraél dolgokat (szabadsága korlátlanabb), míg másik tudatában is van annak, hogy él, hiszen emlékeztetik erre, elismerik, jelenléte tehát bizonyosság, ez magabiztosságot ad, hatalmi státuszt az „ismeretlennel” szemben (hordozóját ugyanekkor korlátozhatja is). Mely tudás felé vezető út a zsigeribb? Az átjárás lehet itt izgalmas, a határ elmosódás.
…
Illetve mindezek összefogása és beemelése egy következő esztétikai-, forma- és összefüggés szintre, ahol már nem az, ami, vagy aminek látszik, megint egy másik viszonyítási pontból. És így tovább…
Becsey Zsuzsa
2017.03.09.